
A hidegebb időjárás és főként a zárt térben zajló közösségi élet nemcsak a kórokozóknak kedvez, de az olyan élősködőket, mint a fejtetű is előcsalogatja. A fejtetű ugyan nyáron sem tűnik el, csak kisebb baráti társaságokra, családokra korlátozódik a jelenléte. Igaz az a mondás, hogy a fejtetű nem válogat, egyaránt megtelepszik a tiszta és a szennyezett hajban is. Hiába mossa rendszeresen a szülő gyermeke haját, sajnos nemcsak ez a feltétele, hogy az élősködő rovar elkerülje.
A fejtetű körülbelül akkora, mint egy szezámmag, serkéi, vagyis a petéi még kisebbek. Észrevétlenül megtelepszik fésűn, sapkában, hajcsaton, hajgumin, plüssjátékokon, ágyneműn, és mivel repülni nem tud, szó szerint átmászik a felsorolt eszközökről, vagy egyik hajkoronáról egy másikra. Ezzel a fertőzés meg is történt.
A nőstény fejtetű néhány órán belül serkét rak a hajszálak tövére (napi 3-4 db), ami 8-9 napon belül már érett rovarrá fejlődik. Ez azt jelenti, hogy egy hónap alatt akár 50-150 utódja is lehet.

fejtetű
kép forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Fejtet%C5%B1
Hogyan veheti észre a szülő gyermeke hajában a fertőzést? Rendszeres, akár napi szintű ellenőrzéssel, különös tekintettel a tarkótáji és a fül mögötti részekre, mivel a nőstény tetű szereti melegebb, érdúsabb helyre lerakni a petéit. A fehér, barna, vagy sötétszürke serkék nagyon aprók, közel tapadnak a hajtőhöz, de a haj növekedésével távolodnak tőle.

Tetű a hajon
kép forrása: https://csaladhalo.hu/egeszseg-es-lelek/husz-mitosz-a-fejtetuvel-kapcsolatban-infografika/
A másik tünet, hogy a gyermek feltűnően vakarja a hajas fejbőrét, az irritált részen a bőr pirosabb lehet, akár ki is sebesedhet. Ha találnak fejtetűt vagy serkét, akkor se essenek kétségbe, szerencsére a patikákban számos tetűirtó hajszesz, hajsampon és megelőző spray közül válogathatnak. Hatékonyságuk viszont nagyban függ, hogy betartják-e a dobozon szereplő előírásokat. Sokan mossák le hamarabb a készítményt, vagy kevesebbet adagolnak, hogy „tovább tartson”. Így viszont esélyt adnak a hajban megbújó élősködők túlélésére. Mielőtt a megvásárolt készítményt gyermekük hajára kenik, érdemes bőrpróbát tartani, így elkerülhetik az allergiás reakciókat. Az elhalt serkéket és rovarokat az erre a célra kapható sűrű fogazatú fésűvel tudják eltávolítani a hajból.
Aki nem szeretne patikai készítményt használni, hagyományos módszerekkel és sok-sok türelemmel is célba érhet. Ilyenkor is nagy segítség a sűrű fogazatú fésű, de hatékony módszer a serkék ecetes vattával, vagy kézzel, esetleg hajvasalóval történő lehúzása is. Megelőzésre hatékony lehet, ha egy fél literes pumpás flakonba tiszta vizet raknak, néhány csepp teafaolajat csepegtetnek bele és minden reggel befújják gyermekük haját, ruházatát. A visszafertőződés elkerülése végett forró vízben mossák és forró vasalóval vasalják át gyermekük óvodai, otthoni ágyneműjét. A plüssjátékokat is érdemes átmosni meleg vízben.
A fésűt, hajcsatot, hajgumit tisztítsák meg. Nagyon fontos, hogy a család többi tagját is alaposan vizsgálják át. Gondos odafigyeléssel a fejtetű megelőzhető és könnyen elűzhető. Ha bizonytalan, hogy gyermeke megfertőződött-e vagy sem, kérdezze meg óvónőjét, tanárát vagy védőnőjét. A védőnők rendszeresen járnak a közösségekbe tisztasági vizsgálatot végezni, ha valakinél tetűt találnak, az intézményen keresztül értesítik a szülőt.
Dobóczi Anikó védőnő