Interjú Dr. Szabó-Balogh Virág klinikai gyermekszakpszichológussal
Mit jelent a szeparációs szorongás?
A megszületéssel az újszülött számára még nem válik világossá, hogy ő és az édesanyja már nem egy testben léteznek. Hat-nyolc hónapos kortól azonban már észlelik ezt. Ezzel párhuzamosan a mozgásfejlődésében nagyon aktív szakaszhoz ér, és fizikailag is egyre többet tud felfedezni, „elérni” a világból. Mivel szeretne felfedezni, megtapasztalja, hogy ez azzal is jár, hogy édesanyától fizikailag elszakad. Szorongás lép fel benne, fél, hogy anya eltűnik, amíg ő nincs vele. Ennek egyszerű oka van, 5-15 hónapos korban alakul ki a tárgyállandóság, tanulja meg a kisgyermek, ha valami nincs a látóterében (pl. anyától elmegy, és nem látja őt), attól még létezik. Ennek a feszültsége, alakulása jár egyfajta ambivalenciával, menne is felfedezni, de egyúttal nem akar anyától elszakadni, vagyis igényli anya folyamatos közelségét.
Milyen jelei vannak a szeparációs szorongásnak?
Általában kicsi sírással jelez, ha az édesanya fizikailag tőle távolodik. A fizikai távolodás lehet akár egy méter is.
Meddig tart a szeparációs szorongás?
A szeparációs szorongás általában hat hónapos korban kezdődik és kb. kétéves korig lecseng. Két csúcsa van, vagyis amikor a legintenzívebb lehet. Az első ilyen csúcs 8 és 12 hónapos kor közé, a második 18 és 24 hónapos kor közé tehető. Ez utóbbi egy újra közeledés szakasz, amikor a gyermek már el tud szaladni messzebbre is anyától, ez izgalmasnak ígérkezik, ugyanakkor néha megijed, hogy milyen messze van, olyan dolgot fedezne fel, amiben nem kompetens egyedül, ekkor visszarohan anyához, a biztonság forrásához.
Mire kell ügyelni a szülőknek ebben az időszakban?
Mindenképpen fontos, hogy a szülők ismerjék a jelenséget, mert így könnyebb kezelni a kicsi reakcióit. Ez nem hiszti, hanem teljesen normális jelenség. Fontos, hogy a gyermek megtapasztalja a biztonságot, ilyenkor különösen fontosak a rutinok, ha lehet, ne ilyenkor változtassunk nagyot a megszokott dolgokon. Nem biztos, hogy ez a legszerencsésebb időszak pl. a külön altatásra.
Ha mégis pont ebben az időszakban kell a gyermeket ráhagyni babysitterre, akkor fontos, hogy ez legyen megfelelően előkészítve. Érdemes erről beszélgetni a gyermekkel még akkor is, ha úgy tűnik, hogy ezt kevéssé érti.
Lehet közös játékkal kezdeni, amelyben anyuka és a gyerek számára új személy is részt vesz, majd anyuka egyre hosszabb időre elmegy (eleinte csak az otthon belül), fokozatosan növelve a távollét idejét. Fontos, hogy mindig köszönjünk el és ne surranjunk ki. Ez utóbbi fájdalommentesebb megoldásnak tűnhet, ugyanakkor bizalomvesztéshez vezethet. Ha a gyermek az édesanya távozásakor sírni kezd, fokozatosan engedjük át a megnyugtatás feladatát a babysitternek. Könnyű belecsúszni abba a jelenségbe, hogy a kicsi a sírásával mégis eléri, hogy az anyuka maradjon, ez azonban rögzülhet, és eszközzé válhat annak elérésére, hogy az anya ne menjen el.
Kimaradhat-e a szeparációs szorongás?
Egészséges körülmények között nem, de az intenzitása nagyon eltérő tud lenni, lehet nagyon enyhe, szinte alig észrevehető. A teljes kimaradás inkább intézetben nevelt gyermekek esetén, hospitalizáció esetén képzelhető el, ahol a gyermeknek nem volt lehetősége egy elsődleges gondozó személyhez kötődni ebben a korai, szenzitív időszakban. Illetve abban az esetben, ha a gyermek megéli a tanult tehetetlenséget (hiába jelez, úgysincs hatása).
Dr. Deák Éva PhD